NAVIGÁCIÓ



 
Crime Scenes Investigation

Üdvözlök minden kedves látogatót Magyarország elsőszámú, és egyetlen bűntényekkel foglalkozó oldalán. Az oldal azért jött létre, mert nagyon szeretem az ilyesfajta műsorokat. Rengeteg megoldatlan, illetve érdekes rejtély kering a nagyvilágban de az egyetlen probléma velük, hogy nem magyarul. Így szerettem volna eljuttatni a bűntények kedvelőihez azokat a sztorikat is, lefordított formában, amit természetesen én magam fogok fordítani. Kíváncsi vagyok nagyon a véleményetekre, és a posztokban megfogalmazott ügyről is a nézőpontjaitokra. Így mindenképpen jelezd majd komment formában, vagy chatben, hogy mit gondolsz az adott ügyről. Viszont akkor is nyugodtan elejthetsz egy-egy kommentet, vagy chat üzenetet, ha csak éppen erre jártál, és megfogalmazódott benned egy vélemény az oldallal kapcsolatban, vagy akár velem, a szerkesztővel kapcsolatban is. Illetve, ami még nagyon fontos, ha van olyan ügy ami téged nagyon érdekel, de nem igen találtál biztos forrást, vagy hasznos információt azzal kapcsolatban, akkor mindenképp írd meg az ügy nevét, vagy a személy nevét, akiről szól, és ígérem biztos információkkal, és hasznos dolgokkal fogok előállni azt illetően. Remélem hogy jól fogjátok majd érezni magatokat az oldalon és, hogy majd alig várjátok az újabbnál-újabb bejegyzéseket. 

Addig is, ölel titeket, Zara

 
Partnerek

Ide nyugodtan jelentkezhettek Chatben, ha szeretnétek kikerülni. Tartalmas, szép oldalakkal szeretnék cserélni, de legfőképp sztáros, vagy filmes-sorozatos, és blog szerűekkel. Nagyon szívesen veszem a meghívásokat. Képként, kérlek szépen, hogy a fejlécen lévő képek közül válassz egyet. Ne tegyél ki semmilyen sztáros, vagy sorozattal kapcsolatos képpel, mert az oldalam nem velük foglalkozik.

 
Chat
  • Kettő szerkesztő van.
  • Kérlek, a nevünkön szólíts.
  • Ha bármilyen észrevételed van, nyugodtan írd meg.
  • Ha van olyan ügy, ami téged nagyon érdekel de nincs még hiteles információd róla, írd meg, és én megírom neked.
  • Nyugodtan kérhetsz elite partner cserét.

 
Címkék

Jonbenét Ramsey

Megoldatlan

Női sorozatgyilkosok

Gyilkosság

Sorozatgyilkosok

 

 
Információk
admin Z a r a
nyitás '18.03.06 - re; 05.21
társszerkesztő: Dodich
téma Bűntények,gyilkosságok
elérhetõség izzyy762@gmail.com
köszönet X • X • X
design Juci

 

Az oldalon minden egyes szó, mondat, saját írás, illetve fordítás! Magyarország első ilyen oldalán jársz, a többi másolat! TILOS feltüntetni sajátodként cikket, TILOS másolnod még egy mondatot is a szövegből, mert én ezeken napokon, heteken át dolgoztam. Megértésedet köszönöm. Észrevételért: izzyy762@gmail.com

 
Legutóbbi bejegyzések
Friss bejegyzések
2018.06.04. 10:19
2018.05.19. 22:03
2018.03.08. 14:15
2018.03.07. 17:45
2018.03.07. 11:21
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2018-03-04
 

Crime Scenes Investigation

#5 - A zodiákus

2018.05.19. 22:03, Z a r a
Újra nyitva!

Örömmel jelentem be, hogy az oldal ismét kinyitott. Sok habozás, gondolkodás után, úgy döntöttem, hogy újra belevágok, de ezúttal van egy kis segítségem is, Dodich, akinek innen is köszönöm.  

Ma egy olyan bejegyzést hoztam, amiben egy olyan emberről fogok beszélni, akit valószínűleg név alapján már sokan ismertek, de a történetét nem biztos, hogy tudjátok. Ő pedig nem más, mint a Zodiákus. 

1966 október 30-án kezdődött minden, amikor is az iskolai könyvtárban tartózkodott Cheri Jo Bates, a Riverside-i Főiskola egyik diáklánya. A könyvtár szokásához híven este 9-kor zárt be. A 18 éves Cherit brutálisan meggyilkolták, és holttestére másnap találtak rá, két elhagyott, az egyetem tulajdonában lévő ház között. A testet 11 késszúrás borította; 1 a hátán, 3 vágás a mellkasán, torkát pedig 7 alkalommal vágta el, és arcát teljesen összeverte. Nem messze a tetthelytől, egy Timex típusú férfi karórát találtak, amin az óra 12:23-kor megállt, de a rendőrség úgy gondolta, hogy a gyilkosságot jóval hamarabb követte el az elkövető. A kihallgatások során többen is tanusították, hogy este 11 óra körül sikolyt hallottak. A karóra mellett egy szakadt ingujjat is találtak, illetve a porban egy katonai bakancs lenyomatát is, ami az angol méretezés szerint a 10-eshez volt közel. Cheri körmei alatt vért, hajat, és szövetdarabokat véltek felfedezni. 

Egy hónappal később, november 29-én a Riverside-i rendőrség és a helyi lap, a Riverside Press-Enterprise csaknem azonos leveleket kapott, a leveleknek a vallomás nevet adta az elkövető. A levelek tartalma a következő volt: 

A vallomás 
Fiatal volt és gyönyörű, de már ütött és kopott és halott. Nem ő az első és nem ő lesz az utolsó, éjszakánként virrasztok és a következő áldozaton gondolkodom. Talán a gyönyörű szőke lány lesz az, ki gyerekekre vigyáz a kisbolt mellett és minden este hét körül lesétál a sötét sikátorba. Vagy talán a formás barna lesz az, aki nemet mondott mikor randevúra hívtam a főiskolán. Talán egyikőjük sem. De ki fogom metszeni női szerveiket és letétbe helyezem, hogy az egész város láthassa. Ne könnyítsék meg túlzottan a dolgom. Vigyázzanak a testvéreikre, lányaikra és feleségeikre az utcákon és a sikátorokban. Miss Bates ostoba volt. Bárányként vonult a mészárszékre. Nem harcolt. De én igen. Olcsó győzelem volt. Elvágtam az elosztó középső vezetékét. A könyvtárban vártam rá és két percen át követtem. Az elemek lemerültek. Felajánlottam a segítségem. Ezután örömmel beszélgetett velem. Mondtam neki, hogy a kocsim az utcán áll és szívesen hazaviszem. Amikor távolodtunk a könyvtártól azt mondtam, hogy eljött az idő. Mire ő azt kérdezte: minek jött el az ideje? Azt mondtam neki, hogy eljött az idő arra, hogy meghaljon. Megszorítottam a nyakát és a kezemet a szájára tapasztottam és a másik kezemben lévő kicsi késsel elvágtam a torkát. Nagyon odaadóan távozott. A mellei meleggé és keménnyé váltak a kezem alatt, de én csak egy dologra gondoltam. Megfizettem azért a sok szemétségért, amit az évek során velem tett. Nehezen halt meg. Reszketett és rázkódott ahogy megtámasztottam a testét az ajkai pedig remegtek. Még egyszer sikított és én fejbe rúgtam, hogy befogja a pofáját. Belemártottam a kést és az eltört. Majd bevégeztem a munkát, elvágtam a torkát. Nem vagyok beteg. Nem vagyok elmeháborodott. De a játék nem fog abbamaradni. Ezt a levelet adják közre, hogy mindenki elolvashassa. Talán megmenti azt a lányt, aki a sikátorban jár. De ez már önökön múlik. Én leszek az önök lelkiismerete. Nem az enyém. Igen, a telefonáló is én voltam. Csak figyelmeztetés volt. Legyenek résen… most is fiatal lányokat cserkészek be. 

 

#3 - Jonbenét Ramsey esete #3

2018.03.07. 17:45, Zara
Elérkeztünk a Jonbenét Ramsey ügy harmadik, és egyben utolsó részéhez is. Sorra vesszük a gyanusítottakat, a végén pedig egy személyes összegzést olvashattok tőlem, hogy mi az én saját véleményem az ügyről. 
 
Ha még nem olvastad el az első, és a második részt, akkor azt mindenféle képpen tedd meg, ugyanis másként nem fogod érteni a szöveget. IDE kattintva eléred az első részt. IDE kattintva pedig a második részt.

Első gyanusított: Gray Oliva

Gray Oliva egy 32 éves férfi, akinek több gyermekkel szembeni szexuális bűncselekménye is volt Boulderben, Colorado-ban, Jonbenét halála idején. Mivel a kislányt megfojtották, és a feltételezések szerint megis erőszakolták, így természetes volt hogy a szexuális zaklatással vádolt Oliva a gyanusítottak körének első helyére lopja be magát. Oliva, mint az elítélt pedofil, a környéken tartózkodott Jonbenét halálának idején. 2000-ben kábítószer-bűncselekmények miatt elfogták, és hátizsákjában egy régi magazinból kivágott képet találtak Jonbenétről. Ekkor lett gyanusított, de bizonyítékok hiányában elengedték, viszont szemelőtt tartották. A Ramsey család felfogadott egy magánnyomozót, aki a család egyik barátja is volt, Ollie Gray. Egy nap Micheal Vail, Oliva középiskolás barátja beszámolt a rendőrségnek arról, hogy nem sokkal a gyilkosság után Oliva felhívta őt sírva, azt állítva hogy bántott egy kislányt. Vail az InTouch magazinnak 2016-ban, azt nyilatkozta hogy kellemetlenül érzi magát a helyzet miatt, mivel Jonbenét gyilkossága nagyon hasonlított az egyik pár évvel azelőtti gyilkosságra, amiben egy incidens során Oliva megpróbálta megfojtani az anyját egy telefonkábellel. 
Miután megnézték a Jonbenét bugyiján található DNS-eket, és összevetették Oliva DNS-ével, szembesültek vele hogy a kettő nem egyezik. Viszont 2016 júniusában, a Denver Post bejelentette, hogy Gray Olivat letartóztatták 100 ezer dolláros kötvény miatt.
 
 
    

#2 - Jonbenét Ramsey esete #2

2018.03.07. 11:21, Zara
Elérkeztünk a második, részhez. Ebben a posztban, átnézzük egy kicsit Patsy, és John interjújait. Kielemezzük a 911-es segélyhívást, illetve megmutatom azt is, milyen háttérhangokat tudtak leszűrni a nyomozók a hívás során. Rengeteg pszichológiai bújtatás van a beszélgetések között, amiket külön kielemzek nektek. Illetve, talán el is szólta egy párszor magát a Ramsey házaspár.
 
Ha még nem olvastad el az első részt, akkor azt mindenféle képpen tedd meg, ugyanis másként nem fogod érteni a szöveget. IDE kattintva eléred az első részt.
 
Mint már említettem nektek, első gyanusítottak a szülők voltak, miután Jonbenét holttestét megtalálták az alagsorban, illetve miután az emberrabló ígért hívása nem érkezett meg.
Ugorjunk egy picit vissza az időben egészen addig, hogy Patsy felhívja a 911-et.

 

#1 - Jonbenét Ramsey esete #1

2018.03.06. 18:31, Zara

Úgy gondoltam, hogy elhozom nektek nyitásképpen az egyik régebbi cikkemet, hogy lássátok hogy pontosan miként, és hogyan fog működni az oldal. Első körben Jonbenét Ramsey esetét hoztam el, ami évek óta, a mai napig lázban tartja Amerikát. Van esetleg bűnügyi cikk ötleted? Írd meg! Van véleményed az esetről? Írd meg!


 
Biztosan nagyon sokat hallottatok már Amerika egyik legnagyobb rejtélyéről, ami még a mai napig is az, hogy ki ölte meg Jonbenét Ramseyt. Megnéztem róla több dokumentum filmet, elolvastam róla sokmindent, így összeszedtem nektek a legfontosabb tudnivalókat, és a végén majd az elméleteket olvashatjátok.

Kezdjük azzal, hogy ki is volt Jonbenét Ramsey? 

Jonbenét 1990. Augusztus 6.-án született az Egyesült Államokban, Atlantában, Patsy Ramsey és John Bennett Ramsey lányaként. Volt egy nála 2 évvel idősebb fivére is, Burke Ramsey. Egy nagyon sikeres, és mondhatni ,,tökéletes" családnak néztek ki, illetve talán egy darabig azok is voltak. John sikeres üzletember volt, anyja pedig tiszteletbeli polgár. Jonbenét számtalan szépségversenyen részt vett, és rengeteget megis nyert. Gyönyörű, és nagyon okos, hamar tanulékony kislány volt. Több teória szerint az anyja féltékenységből ölte meg (ami egyébként kivan zárva) mivel az anyja is annó szépségkirálynő volt, sőt Miss USA is volt egy időben. Szerette volna talán, hogy a lánya ugyanolyan legyen mint ő.
 
 
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |