NAVIGÁCIÓ



 
Crime Scenes Investigation

Üdvözlök minden kedves látogatót Magyarország elsőszámú, és egyetlen bűntényekkel foglalkozó oldalán. Az oldal azért jött létre, mert nagyon szeretem az ilyesfajta műsorokat. Rengeteg megoldatlan, illetve érdekes rejtély kering a nagyvilágban de az egyetlen probléma velük, hogy nem magyarul. Így szerettem volna eljuttatni a bűntények kedvelőihez azokat a sztorikat is, lefordított formában, amit természetesen én magam fogok fordítani. Kíváncsi vagyok nagyon a véleményetekre, és a posztokban megfogalmazott ügyről is a nézőpontjaitokra. Így mindenképpen jelezd majd komment formában, vagy chatben, hogy mit gondolsz az adott ügyről. Viszont akkor is nyugodtan elejthetsz egy-egy kommentet, vagy chat üzenetet, ha csak éppen erre jártál, és megfogalmazódott benned egy vélemény az oldallal kapcsolatban, vagy akár velem, a szerkesztővel kapcsolatban is. Illetve, ami még nagyon fontos, ha van olyan ügy ami téged nagyon érdekel, de nem igen találtál biztos forrást, vagy hasznos információt azzal kapcsolatban, akkor mindenképp írd meg az ügy nevét, vagy a személy nevét, akiről szól, és ígérem biztos információkkal, és hasznos dolgokkal fogok előállni azt illetően. Remélem hogy jól fogjátok majd érezni magatokat az oldalon és, hogy majd alig várjátok az újabbnál-újabb bejegyzéseket. 

Addig is, ölel titeket, Zara

 
Partnerek

Ide nyugodtan jelentkezhettek Chatben, ha szeretnétek kikerülni. Tartalmas, szép oldalakkal szeretnék cserélni, de legfőképp sztáros, vagy filmes-sorozatos, és blog szerűekkel. Nagyon szívesen veszem a meghívásokat. Képként, kérlek szépen, hogy a fejlécen lévő képek közül válassz egyet. Ne tegyél ki semmilyen sztáros, vagy sorozattal kapcsolatos képpel, mert az oldalam nem velük foglalkozik.

 
Chat
  • Kettő szerkesztő van.
  • Kérlek, a nevünkön szólíts.
  • Ha bármilyen észrevételed van, nyugodtan írd meg.
  • Ha van olyan ügy, ami téged nagyon érdekel de nincs még hiteles információd róla, írd meg, és én megírom neked.
  • Nyugodtan kérhetsz elite partner cserét.

 
Címkék

Jonbenét Ramsey

Megoldatlan

Női sorozatgyilkosok

Gyilkosság

Sorozatgyilkosok

 

 
Információk
admin Z a r a
nyitás '18.03.06 - re; 05.21
társszerkesztő: Dodich
téma Bűntények,gyilkosságok
elérhetõség izzyy762@gmail.com
köszönet X • X • X
design Juci

 

Az oldalon minden egyes szó, mondat, saját írás, illetve fordítás! Magyarország első ilyen oldalán jársz, a többi másolat! TILOS feltüntetni sajátodként cikket, TILOS másolnod még egy mondatot is a szövegből, mert én ezeken napokon, heteken át dolgoztam. Megértésedet köszönöm. Észrevételért: izzyy762@gmail.com

 
Legutóbbi bejegyzések
Friss bejegyzések
2018.06.04. 10:19
2018.05.19. 22:03
2018.03.08. 14:15
2018.03.07. 17:45
2018.03.07. 11:21
Friss hozzászólások
 
Látogatók
Indulás: 2018-03-04
 

Crime Scenes Investigation

#4 - Március 8: A legbrutálisabb női sorozatgyilkosok

2018.03.08. 14:15, Z a r a
avagy, boldog nőnapot!

Agyaltam, hogy mégis mivel tudnálak titeket ,,felköszönteni" nőnap alkalmából. Ekkor beugrott, hogy mi lenne ha feltárnék egy ügyet, ami március 8.-án történt, de sok kutakodás után sajnos, semmi érdemlegeset nem találtam erről a napról. Ekkor bevillant, hogy a legjobb ötlet, ha már nőnap van, hogy elhozok nektek általam kiválasztott, 6 legkegyetlenebb női sorozatgyilkost.

Miután elolvassátok az eseteket, bal oldalt, legfelül a modulsorban ne felejtsetek el szavazni, hogy szerintetek melyik nő volt a legbrutálisabb!

Boldog nőnapot!

1. Myra Hindley és Ian Brady

Myra Hindleyt a britek "gyűlölt nőnek" nevezték el, mert segített a férjének, Ian Bradynek szexuális zaklatásaiban, és öt gyermek megölésében, az 1960-as években. A gyerekeket a lakásukra csalták fel, ahol megerőszakolták őket, majd ezek után brutális körülmények között megkínozták, és megöltél őket. Áldozataik között 4 fiú, és egy kislány volt, aki csupán épp hogy betöltötte akkoriban a 10. életévét. A tárgyalás előtt előkerült egy felvétel, amit le is játszottak a tárgyalóteremben. A felvételen a 10 éves kislány hangja volt, Lesley Anne Downey, miközben Myra és férje erőszakolja, kínozza. A tárgyalóteremben sokan rosszul lettek, és kimentek. A gyilkosokat a lakosoknak köszönhetően kapták el, majd kettő hónap eljárás, tárgyalás után életfogytiglanra ítélték őket. Myra Hindley 2002-ben szívrohamot kapott még a börtönben, és meghalt. Férjét elmebeteggé nyílvánításuk után elmegyógyintézetbe zárták, ahol 14 éve éhségsztrájkol, ami konkrétan azt jelenti, hogy 14 éve próbál öngyilkos lenni, de az intézménynek kötelessége megakadályozni a rabok öngyilkosságát, így gyomorszondán át etették, egészen 2017. május 15.-ig, amikor is Angliában, az Ashworth korházban meghalt.

(kép forrása: murderpedia)

 

2. Karla Homolka

Karla Homolka szintén a férjével követett el szexuális bűncselekményeket gyerekeken, akiket majd megis öltek. Pontosabban 3 fiatal lányt, köztük a saját húgát is. Férjével, Paul Bernardoval mindent videóra is vettek. Miután a gyerekeket megerőszakolták, még napokig kínozták, majd ezután ölték is csak meg őket. Egyikük holttestét feldarabolták és bebetonozták. Saját 15 éves húgát, Tammy Homolkát bekábították, majd az alagsorban férje megis erőszakolta, közvetlenül a család karácsonyi vacsorája után. A kislány saját hányásába fulladt bele. Karla videóra vette az összes gyilkosságot, és megerőszakolást. A tárgyaláson a felvételek kikerülése előtt vallot a férje ellen, és azt állította hogy Paul kényszerítette. A videókból természetesen jól látható, hogy önként ment bele minden egyes borzadalomba. Pault életfogytiglanra ítélték, míg Karla 12 évet. 2005-ben szabadult a börtönből, és azt állítja, hogy megváltozott, és új életet akar kezdeni. Nevét Karla Teale-re változtatta. 
 
(kép forrása: complex)

3. Miyuki Ishikawa

A japán születésű nő, becslések szerint 103 csecsemőt ölt meg az 1940-es évek során. A gyilkosságokat a kórházba követte el, miután szülésznőként dolgozott ott. Az anyagi nehézségekkel küzdő szülők gyerekeit, akiket ott hagytak, azokat ölte meg. Annak ellenére, hogy a többi szülésznő tudatában volt annak, hogy mit csinál Miyuki, nem jelentették fel, egészen addig, amíg meg nem találták öt csecsemő holttestét a kórházban. Később azt nyilatkozta, hogy bizony az anyák, akik elhagyták gyermeküket, ők a felelősek a halálukért. A legjobb még csak most jön, ugyanis nem több mint nyolc év börtönbüntetésre ítélték, fellebbezés miatt. Japánban ennek az esetnek köszönhetőek a mai szülészetre rendelkező törvények. 
 
    
(kép forrása: hellhorror)

4. Dagmar Overbye

Mint a legtöbb női sorozatgyilkosnak, a dán származású Dagmar Overbyenak is gyerek áldozatai voltak - köztük a sajátja is. Gyermekgondozó volt, aki a házasságon kívül született gyerekeket gondozta. Bár, ügyvédje azt állította, hogy nem bántalmazta őket, mégis halálra ítélték. A házkutatáskor babaruhákat találtak és elszenesedett csontokat. ODagmart letartóztattása után, 16-20 csecsemő meggyilkolását ismerte csak be. Ezzel együtt a bizonyítékok alapján mindössze 9 gyilkossággal vádolták meg. Később újabb csontokat találtak, így a meggyilkolt csecsemők számát 29 és 180 közé becsülték. Az első gyerek, akit megölt, valószínűleg a sajátja volt, pár évvel azelőtt született, hogy Overbyte elindította gyermekgondozói üzletét.
 
(kép forrása: nydailynews)

5. Beverley Allitt

Beverley tizenhat éves korában kezdett gyilkolni, miután a Grantham and Kestven kórházban kezdett el dolgozni, a gyerekosztályon. Beverley mérgezte az oda került gyerekeket, egészen addig amíg egy orvosnak gyanús lett, aki kihívta a rendőrséget. Többhétnyi vizsgálat után, a nyomozók utánnéztek ki az, aki minden érintett gyerek mellett ott volt. Akkor derült ki, hogy a nő maga adta be a sokszor halált okozó injekciókat, hogy utána mindenki gondolja azt, hogy ő bizony a gyerekeket megpróbálta megmenteni. A nő a tárgyalás alatt nem vallotta be a gyilkosságokat (később a börtönben is csak hármat), ennek ellenére 1993 májusában négy szándékos emberölésben és kilenc emberölési kísérletben a bíróság bűnösnek találta. Allitt fekete angyal volt. Így nevezik azokat, akik a rájuk bízott betegek vagy náluk gyengébbek ellen fordulnak. Magyarországon is nagy port kavart F. Tímea esete, aki 2001-ben hét idős embert ölt meg morfinnal vagy kevert injekciókkal. Azt állította, hogy nem bírta nézni a szenvedésüket, ezért ölte meg őket. Tímea tizenegy év fegyházbüntetést kapott, de jó magaviseletéért kilenc év után szabadult. Az egyik bulvárlap 2014-es értesülése szerint ma műkörmösként dolgozik.
 
    

6. Jancsó Ladányi Piroska

Szerettem volna egy kis különlegességet is hozni, így egy magyar sorozatgyilkosra esett utolsó körben a választásom. Piroska Törökszentmiklóson született 1934-ben, anyjával élt egy bordélyszerű házban. Anyja prostituált volt, a helyi katonákhoz járt ki. Piroska 1953 őszén követte el első gyilkosságát, aminek áldozata a 11 éves Komáromi Marika volt, akit akkoriban nyáron ismert meg. Anyjával elcsalta a házukba, majd megölte, és fajtalankodott a kislánnyal. Holttestét a ház mellett lévő kútba dobta, ruháit és egyéb értékeit anyjával a piacon eladták. Hosszú időn át folytatták ezt az életmódot az anyjával, amíg egy nap Piroska egy barátnője fel nem jelentette a nőt gyilkossági kísérletért. A vádat Piroska elismerte, majd házkutatási parancsot kértek. Ekkor tűnt fel nekik a házban álló, fémlemezzel borított kút, amelyből öt kislány holtteste került elő. Jancsó Piroska a tárgyalás alatt először azt állította, hogy ő csak "eltakarított", és a bűnöket a katonák követték el. Később megtört, és beszélt: „Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. A valóság az, hogy anyám is tudott a tetteimről. A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. A többinél is ez vezetett, mert pénzre volt szükség, és a nemi ingeremet is szerettem volna kielégíteni” - idézte szavait 1954-ben a tárgyalás részleteit ismertető Szabad Nép. Piroskát 21 évesen kivégezték, anyját pedig csak két év és hat hónap börtönbüntetésre ítélték.
(hivatalos, megbízható fényképet sajnos nem találtam Piroskáról)

Mit gondolsz az esetekről? Van bármiféle véleményed? Írd meg azt chatben, hosszabb hozzászólás esetén akár itt kommentben. Van esetleg bűnügyi cikk ötleted? Írd meg!

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.